dunagaz@dunagaz.hu
+36 33 513 100 * 30 634 0062

Bemutatkozás

Üdvözöljük Önt honlapunkon!
 
Örülünk, hogy érdeklődik cégünkről és képzéseinkről.
Kérem olvassa el rövid bemutatkozásunkat:
 
A DUNAGÁZ Zrt. 1990-ben mint Kft. alakult. Alapító tagjai az akkori gázszolgáltató vállalatok és néhány magánszemély volt. 1996-ban átalakultunk Rt-vé, majd 2006-ban Zrt-vé.
Fő tevékenységünk a felnőttképzés. Évente 150-200 különféle tanfolyamot szervezünk 3.500-4000 fő részvételével. Tanfolyamaink elsősorban energetikai – ezen belül a gázipari – képzések, továbbképzések, melyeket elsősorban székhelyünkön Dorogon szervezünk, de kellőszámú jelentkező – minimum 10 fő – esetén és a technikai háttér biztosítása mellett az ország bármely területén kihelyezett formában is megszervezzük.
 
A Dorogon szervezésre kerülő tanfolyamoknál szállást, étkezést helyben tudunk biztosítani résztvevőink számára. Itt zárt parkoló áll rendelkezésre a személygépkocsival érkezők részére.
 
Társaságunk a CertUnion Hungary Kft. által tanúsított MSZ EN ISO 9001:2009 minőségirányítási rendszer tanúsítvánnyal rendelkezik. Intézményünk E-000258/2014. számon került nyilvántartásba a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak- és Felnőttképzési Igazgatóságának Képzési Főosztálya részéről. Tevékenységünket a fenti szám birtokában folytatjuk. Tanúsítással rendelkezünk továbbá a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés eljárásrendje szerinti műanyag hegesztők és fémhegesztők képzésére és minősítésére.
 
Alapító tagjai vagyunk az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének.

2011. óta Anyagvizsgáló Laboratóriumot is működtetünk, melyre az igazolást a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés adta ki.
 
Minőségpolitikai célunk, hogy olyan minőségi képzéssel álljunk megrendelőink, vevőink rendelkezésére, mely magas szintű megfelelőséget jelent a hazai szakmai követelményeknek és elősegíti az EU konformitást.
 
Bízunk abban, hogy Önt is mielőbb megrendelőink között üdvözölhetjük.
 
                                                                                                                                  Üdvözlettel:
    Gáspár Marietta Zsanett
                                                                                                                                vezérigazgató
 
×