Hazai fórumok

A nemzetközi gázipari konferenciák mellett fontosak a hazai fórumok is

A gyorsan változó energiaipar ma már megköveteli a gázipari szakemberektől, hogy naprakész információkkal rendelkezzenek. A gázipari szakemberek képzését, továbbképzését, a gázipart érintő változások nyomonkövetését kiválóan szolgálják a gázipari konferenciák. Míg egy nemzetközi gázipari konferencia célja elsősorban hazánk gáziparának elhelyezése a nemzetközi színtéren, addig a hazai gázipari konferenciák, mint például a DUNAGÁZ GÁZIPARI KONFERENCIA inkább a hazai piac sajátságaira koncentrál elsősorban, a gázipari szakma mindennapjait segítő előadásokkal, információval.

Hazai gázipari konferenciaként a DUNAGÁZ GÁZIPARI KONFERENCIA 2019-ben is a gázipari szakma legfontosabb tudnivalóira hívja fel a gáziapri szakemberek figyelmét: jogszabályi változásokra, az egyes gázipari szekciókat érintő tudnivalókra. A gázipari oktatás neves szakértői, egyetemi képviselői is megjelennek előadóként, ismertetve a gázipari szakma legfrissebb eredményeit, irányait.

A DUNAGÁZ GÁZIPARI KONFERENCIA - akár a nemzetközi gázipari versenyben is helytálló - gázipari újdonságok bemutatására is nagy hangsúlyt fektet, a konferciával egyidőben megrendezésre kerülő GÁZIPARI KIÁLLÍTÁS keretében. A DUNAGÁZ GÁZIPARI KONFERENCIA résztvevői első kézből, a legkiválóbb gázipari szakemberektől ismerhetik meg a gázipar legkorszerűbb, legújabb termékeit, vívmányait, akár kézbe véve, vagy közelről is megtekintve ezeket.

Míg tehát egy nemzetközi gázipari konferencia a tágabb értelemben vett információkkal szolgálja ki a gázipar szakembereit, addig az olyan hazai gázipari konferenciák, mint a DUNAGÁZ GÁZIPARI KONFERENCIA a gázipari szakma legfrissebb hazai híreiről, újdonságairól ad képet a szakembereknek.

Aki teheti tehát, érdemes mindkét irányban gondolkodnia, és mind a nemzetközi, mind a hazai eseményeken, gázipari konferenciákon részt venni, hiszen más és más értékes tudnivalókkal felvértezve térhetnek haza munkájukhoz a gázipari szakemberek az ilyen alkalmakról, arról már nem is beszélve, hogy egy-egy ilyen kétnapos képzésen, mint például a DUNAGÁZ GÁZIPARI KONFERENCIÁN a hazai gázipari szakma krémje is megfordul, és az oldott hangulatú előadások, a szünetek, az esti programok remek lehetőséget adnak a kapcsolatteremtésre is.

Széchenyi 2020